|
Nagyon régen,
1332. május 9-én XXII. János pápa engedélye hatalmazta föl a "kedves fiút", a
"nemes férfiút", Tamás erdélyi vajdát, hogy a Nógrád megyei Szécsényben
templomot és kolostort emeltessen valamelyik kolduló rend számára, tizekét
szerzetes részére. A választás a ferencesekre esett. Így kezdődött Szent Ferenc
fiainak immáron 650 éves rendi élete a kis helységben. Károly Róbert király
1334-ben városi rangra emelte a települést. Ekkor mát állt a mostani szentély és
a csodálatra méltó sekrestye - mely a középkori építészet gyöngyszeme -, és az
emeleten lévő híres és nagyszerű Rákóczi-terem, ahol a nagy fejedelem a
szécsényi országgyűlés idejére megszállt. A török hódítók szinte a földig
rombolták az építményeket, olyannyira, hogy 1689-ben Bárkányi János páter
megérkezve Szécsénybe, hogy újrakezdje a rend letelepítését, ilyen látványról
számol be: „A bozót, bürök és cserje rengetegein nem tudtunk áttörni. Kapával,
baltával vágtunk magunknak utat a kolostorig."
A templomot ezután többször is átépítették, míg végül 1733. május 25-én
ismét fölszentelték. A főoltár és a mellékoltárok 1738-ban készült barokk
fafaragványok. A diadalív mellett, bal felől áll Szent Ferenc atyánk oltára.
1775-ben készttette Alter Antal pesti asztalos. Ehhez az oltárhoz fűződik
tulajdonképpen a porcinkula-búcsú, amelyet itt a mai napig is nagy fénnyel
tartanak meg a környék hívei és a környékbeli szolgáló papság. Ilyenkor már a
búcsú előestéjén özönlik a sok-sok imádkozni, énekelni vágyó nép.
Amíg az áldott emlékű ferences atyák gondozták a szent helyet 1950-es
szomorú emlékét elűzeté -, a történelem tanúbizonysága szerint „itt a szent
liturgiát a ferences atyák káptalani szinten végezték". Kellett is, mert
újoncaikat - a novíciusokat - itt nevelték. Látva mindezeket a mélységesen hívő
palóc nép, mint a mágneshez, úgy vonzódott a szécsényi templomhoz és a ferences
barátokhoz, hogy lelkileg töltekezzék, Isten nagyobb szeretetére gyulladjon és
köszönetet mondjon, hogy a vérzivataros törők rabság után új életet kezdhetett
és mindenféle eretnek kísértéstől távol maradhatott. Öröműk és hálájuk 1989-ben
fölfokozódott, amikor is a ferencesek újból visszatérhettek Szécsénybe, ahol a
templomi szolgálatokat 1950-től 1989-ig világi papság látta el.
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Búcsújárók
könyve Novitas b. Kft. Balassagyarmat, 1991. 260.old.) |
