A Jázmin Egyesület Anyák napi kakaópartija 2007.04.29

 

A parti 13.30 órakor kezdődött a kultúrházban.  Sajnos nem volt jó időnk. A napocska néha előbújt, de a szél időnként nagyon-nagyon élénk volt.

A gyülekezés során a korábban meghirdetettek szerint több gyerek hozott anyák napi rajzot, melyek között a legkisebb gyerektől a már igen komoly rajzokig is készültek képek. A megjelentek közül két csapatot alakítottunk ki – számhúzással - a versenyfeladatokra. Az egyik csapat piros szalagot kapott a karjára, a másik csapat kék szalagot.

A napot Vargáné Dr. Lenkó Erzsébet – a Jázmin Egyesület elnöke - nyitotta meg, majd Szilágyi Virág és Gátőrházas Marika unokája, Csaba mondott anyák napi köszöntőt. Köszönjük mindkettőjüknek, hogy verssel és egy kis történettel köszöntötték az anyákat! Szilágyi Virág sajnos nem tudott velünk maradni, ő a köszöntő után távozott.

A csapatversenyt Rozgonyi Márta vezette le. A versenyfeladatok gumigurítással kezdődtek, majd tesztet kellett kitölteni. A teszt után elindultak a csapatok „tájékozódó futói”, akiknek 3 pontot kellett érinteni a sematikus Mihálygerge térkép alapján, hogy egy meghatározott feladatot teljesítsenek. Mindkét csapat hibátlanul teljesítette a feladatot.

A többi játékos közben „talicskázott”, részt vett egy csoki evő versenyen. A csoki evő versenyen először 3-3 csoki volt versenyzők tányérjában, de ezt a jelenlévők kérésére, kettőre csökkentettük. Figyelemre méltó, hogy olyan személyek is részt vettek a csoki evő versenyen, akik egyébként nem szeretik a csokit!

Az időközben visszaérkező „tájfutók” bekapcsolódtak a játékok menetébe. Tojásterelgetés, kártyapárosító játék, és „tánc az újságon” voltak a további versenyszámok. Az utóbbi két versenyszám az erősödő szél miatt már a kultúr épületében zajlott.

Itt került sor a versenyen kívüli villámkérdésekre is, melyekre a gyerekeknek kellett válaszolni. Nem könnyű kérdések voltak! A jó válasz jutalma zsákbamacskahúzás volt.

Ezután kakaóztunk süteményekkel, majd a díjak kiosztására került sor.

Akinek kedve volt, anyák napi asztali virágot is készíthetett. Szerintem remek alkotások készültek!

Terveinkben szerepelt nyársalás is, de azt sajnos a rossz idő „elfújta”.

 Remélem mindenki jól érezte magát!                                                          Rozgonyi Márta


Fotók a rendezvényről:

 

Fotó: Varga Katalin

Összes kép: 82 | Utolsó frissítés: 2007.04.29 20:52:00 | Készítette a JAlbum 7.1 & Chameleon | KALIN